Az IWORK Távmunka és Távoktatás Alapítvány 2000-ben jött létre, abból a célból, hogy lehetősége szerint támogasson minden olyan távmunkával és távoktatással kapcsolatos projektet és ötletet, amely előre mutató amely csökkenteni képes az összgazdasági költségeket, amely segíti a zöld, környezetbarát munkahelyek megalakítását. Olyan feladatokat és lehetőségeket kutat fel, amely segíti a hátrányos helyzetű emberek munkavállalási esélyeit. A 2000 óta működő Alapítvány mindvégig megőrizte függetlenségét és megbízhatóságát. Sikereink elsősorban az internetes eszközök felhasználásaival kapcsolatosak, minden olyan projekt tekintetében, amely a távoktatás és a távmunka területén eredményes volt. Az Alapítvány évtizedes működése során mindvégig szem előtt tartotta az alapító szándékát. Büszkék vagyunk múltbeli és jelenlegi támogatóink körére, amelyek között egyaránt megfordult multinacionális vállalat, kisvállalkozás és még állami szervezetek is segítették munkánkat. Érdemes felkeresni weboldalunkat, ahol az érdeklődők valódi esettanulmányokat, oktatási anyagokat találnak. Ezek mellett folyamatosan felhívjuk a figyelmet a távmunkával és a távoktatással kapcsolatos veszélyekre.