Egy szép kerítés nem csak megóvja értékeinket hanem mutatós része is a családi háznak

Vannak országok ahol azt sem tudják mi az a kerítésléc, gondoljunk csak az amerikai filmekre, ahol gyakorlatilag a ház bejárati ajtaja jelenti az első és utolsó védelmi vonalat. Bizonyos európai országokra is jellemző az, hogy nem építenek kerítést hanem a kert egyfajta elválasztóvonal a szomszédok között. Magyarországon ez korántsem így van nálunk egyre elterjedtebb a kerítés, mint védelmi eszköz az illetéktelen betolakodók és tekintetek elől. Nem beszélve arról, hogy egy zárt kerítés egyfajta intim szférát is biztosít a saját kertünknek. Persze a közbiztonság miatt is szükség volt és manapság is szükség van kerítésre, hiszen számos értékes tárgyat tartunk a családi házon kívül amely védelmére eltakarására a kerítés egy megfelelő eszköz. Ezek mellett maga az elválasztó vonal egyfajta esztétikát is képvisel, gondoljunk csak a kovácsoltvas kerítéselemekre, vagy a Hazánkban és még inkább Erdélyben elterjedt székelykapura. A székelykapu önmagában művészi értékkel bír, sajátságos szimbólum rendszere évszázadok során fejlődött ki, amelynek ugyanúgy része a Nap motívum, a Hold a hatágú csillag és számos természeti virág és gyümölcs motívum, gondoljunk csak a faragott szülőfürtökre vagy a tulipán és egyéb virágokat ábrázoló faragványokra. Ezek az életet és az élet igenlését személyesítik meg. Szóval összefoglalva a kerítésnek nem csak biztonsági hanem esztétikai szerepe is van egyszerre. Sokan a gazdagságukat teszik közszemlére a saját csodaszép kerítésük által, más pedig kamerákkal és szögesdróttal védi vagyonát. Amennyiben már itt tartunk felmerül a kérdés:

 

Miből készítsünk kerítést? Fa kerítéselemeket használjunk vagy fémet esetleg műanyag kerítésléceket?

 

Mindegyik anyag mögött lehet ész érveket találni: a fa a természetet a természetességet jeleníti meg, egyfajta bensőséges melegséget áraszt, pláne a faragott motívmokkal ellátott kerítéselemek, azonban a fát gondosan kezelni kell, sőt szinte évente ápolni, újrafesteni csiszolni vagy cserélni a víz, jég és egyéb elemi kár esetében, köztudott az is, hogy a faanyag kevésbé tűzálló emiatt is sokan ódzkodnak a használatától. Sokkal elterjedtebb hazánkban a fémkerítés, itt elsősorban a kerítéssodronyra kell gondolni, amely egyszerűen gyorsan szerelhető, karbantartási igénye is kisebb, mint a fáé ráadásul jóval olcsóbb megoldás is. Szemben például a kovácsoltvas kerítéselemekkel, amelyek a luxust képviselik a kerítésépítés terén. Köztes megoldásként egyre gyakoribb a műanyag kerítéselemek használata amelyek ugyan kevésbé hatnak természetesnek de a mai gyártási technika olyannnyira fejlett, hogy pár méterről egy nézelődő nem tudja megkülönböztetni a fát a műanyagtól. Ne feledkezzünk meg a legtermészetesebb kerítésről amelyet sokan sövényekkel oldanak meg. A sövény lehet buxus, tuja, vagy gyorsan növő babérmeggy esetleg "csodasövény" aki pedig védelmi vonalként kívánja a sövényt annak a szűrós formálható bokrokat javasoljuk mint a magyal, tűztövis, homoktövis vagy a borbolya félék.

Kép: 
kerítésléc